Mi újság a Nyitnikéknél?

...avagy hogy készült a tánccsoport első önálló műsora Az idén márciusban egy egész estét betöltő előadással lepett meg minket a prágai diákokból és volt diákokból, itt dolgozó magyar fiatalokból álló Nyitnikék néptánccsoport. Az U Hasičů színházban mutatták be „Ország, világ lesz a hazám” címmel összeállított táncaikat.

„Az est fő motívuma a visszatérés a gyökerekhez – vallják a táncosok. – Habár Prágában élünk, itt táncolunk, mindannyian felvidékiek vagyunk. Ezért a hazájuktól elszakadt, szülőföldjükről elszármazott emberek lelkivilágát próbáltuk az összeállításban ábrázolni.”

A szebbnél szebb néptáncok és -zenék a történelmi Magyarország tájairól származtak – Erdély és a Felvidék különböző vidékeiről. Sokunkat meglepett a tánccsoportnak ez a merész vállalkozása, hiszen nem kis teljesítmény egy amatőr csoporttól, ha összesen nyolc különböző vidék táncait tökéletesen megtanulja, és emellett begyakorolja a táncok műsorszámmá való összeállítását, a tetszetős koreográfiákat. Az egyes táncok szépsége, lépéseinek összhangja még inkább szembetűnt azáltal, hogy némely műsorszámban csak két-három pár táncolt. De voltak olyan táncok is, amelyeket az egész tánckar adott elő tökéletes összhangban – ezekben viszont a látványos koreográfiákra terelődött a hangsúly.

 A táncosoktól megtudtam, a körülbelül egyórás előadás három hónapig tartó intenzív felkészülés eredménye. A próbák során az együttes sok segítséget kapott a pozsonyi Szőttes néptáncegyüttestől és a lévai Garam Menti Népi Együttestől, amelyek táncosai főleg az egyes táncok tanításában és a koreográfiák begyakorlásában segítettek. A zenék kiválogatásához pedig – egyebek mellett – a pozsonyi Ifjú Szívek archívumát használta fel a Nyitnikéket kísérő Kukorica zenekar (Kohuth Judit – prímás, hegedű, Tóth Péter – bőgő, Csatlós Flórián – brácsa, bőgő, Szűcs Csaba – brácsa, a fellépésen Vlado Botur cimbalmost látta vendégül a zenekar).

Sokan önerőből, fáradságot nem sajnálva segítettek a Nyitnikéknek – hiszen a próbák mellett olyan dolgokkal is foglalkozni kellett, mint a színház bérlése, a viseletek, a kellékek és a hangszerek szállítása, előkészítése.
Az előadás létrejöttében kiemelkedő szerepet vállalt a lévai származású Paál Sándor, a Garam Menti Népi Együttes és a Szőttes volt táncosa, akit tavaly ősszel a munkahelyi kötelezettségei szólítottak Prágába.

 Novemberben kezdett el járni a Nyitnikék próbáira. Amikor az előadás előzményeiről kérdeztem, azt mondta, hogy eleinte csak nézőként vett részt az együttes szokásos, keddi és csütörtöki próbáin – szerette volna tudni, mi mindent tudnak már a táncosok. Mivelhogy hamar kiderült, Sanyi régebben intenzíven foglalkozott a néptánccal, a Nyitnikék táncosai felkérték őt, vezesse az együttes próbáit. Ekkoriban született meg a műsoros est ötlete... Paál Sándor vezetésével az együttes begyakorolta, a táncosok létszámára való tekintettel módosította a régebbi, Richtarcsík Mihály által készített koreográfiákat és új koreográfiákat tanított az új táncokhoz. Szintén Paál Sándor érdeme, hogy a csoport az egyes táncokhoz kölcsönkérhette a Garam Menti Népi Együttes viseleteit, hiszen a Nyitnikék jelenleg csupán három tánchoz való női viselettel rendelkezik.
Az előadáson az egyes műsorszámok elején azt a vidéket, ahonnan a táncok származnak, a színpad hátsó részén levő vetítővásznon műholdas felvételről láthattuk (a vetítést vezérlő programot Vrboš Szabolcs készítette). A felvételeken előbb távolról mutatták a vidéket – ezeken a nagyobb városokat feliratok jelölték –, majd a falura fókuszálva kirajzolódtak a kisebb települések, a falvakat körülvevő erdők, hegyek vagy síkságok, legelők és szántóföldek.

Ezt követték az egyes falukból származó fekete-fehér archív fényképek, amelyekből megismerhettük az ott lakók viseletét, életkörnyezetét. Az utolsóként kivetített fotókon már a Nyitnikék táncosait láthattuk viseletbe öltözve. Ezután felhangzott a zene, és a közönség azt vette észre, hogy a képeken látott személyek ott állnak a színpadon. És ekkor kezdődhetett a tánc...
A műsorcímhez igazodva egy keserves, szomorú dallam nyitotta az előadást. Az erdélyi, bonchidai táncot egy pár táncolta, Homoly Éva és Vrboš Szabolcs, akik – mint ahogy ezt később elmondták – a táncot egy válaszúti néptánctáborban, később pedig a pozsonyi Szőttes táncosainak segítségével tanulták.

Bonchidától nincs messze Kalotaszeg, azon vidékek egyike, amelynek hagyományai, viselete, táncai és népzenéje már évtizedek óta a magyar néptajzkutatók figyelmének központjában áll. Habár a Kolozsvártól nem messze fekvő Kalotaszeg tíznél több faluból áll, folklórját tekintve meglepően egységes. Különösen ismert jellegzetes, nagy ügyességet kívánó szóló-férfitánca, a kalotaszegi legényes. A vidék páros táncaiból készített összeálltást két pár táncolta, ezután három fiú (Vrboš Szabolcs, Tóth Péter, Bartal Gábor) mutatta be a legényes néhány látványos figuráját. Az előadás után megtudtam, ezt a táncot a táncosok tavaly nyáron a kalotaszentkirályi néptánctáborban tanulták. Tudjuk, Erdélyben évszázadok óta együtt él a magyar és a román népesség. Népi kultúrájukat vizsgálva feltűnik, hogy a hosszú együttélés eredményeként táncaik, szokásviláguk az egymástól átvett elemekkel gazdagodott. Ennek bizonyítéka volt az a román forgatós is, amelyet a Nyitnikék estjén Paál Sándor adott elő a Garam Menti Népi Együttes egyik táncosával. A műsor következő száma ismét Erdélybe vitt minket – Magyarpalatka táncaiból láthattunk egy összeállítást, Richtarcsík Mihály koreográfiáját. Úgyszintén Richtarcsík Mihály készítette azt a vajdaszentiványi táncokból álló koreográfiát, amely az est első részét zárta le. Egy zenekari szám után két felvidéki tájegység táncaiból láthattunk összeállítást. Elsőként Mátyusföld táncait ismerhettük meg.

 A koreográfiát három falu, mégpedig Kéménd, Tardoskedd és Martos táncaiból állította össze Paál Sándor. A műsor gömöri táncokkal zárult. Ez a koreográfia Richtarcsík Mihály munkája, aki évekkel ezelőtt épp a gömöri táncok tanításával kezdte el az akkoriban újjáalakult Nyitnikék oktatását. A táncosok szerint arra is jó volt a (nagy sikert arató) fellépés, hogy összehozza a társaságot – a cél, azaz az előadás, mindenkit motivált. A fellépés utáni hónapokban kevesen jártak a rendszeres próbákra, lankadt a lelkesedés, hiszen mindenki pihenni akart a hosszú felkészülési folyamat után. De ekkoriban történt az is, hogy két táncos elköltözött Prágából. Rajtuk kívül hárman pedig részképzésre mentek külföldre, ők csak szeptemberben fognak visszajönni. Ennek „eredménye”, hogy a Nyitnikék jelenleg létszám-gondokkal küszködik.  De a most is aktív tagok remélik, ősszel, amikor visszatérnek Prágába az együttes azon táncosai, akik még diákok, ismét fel tud lépni a csoport.

Mindezek mellett tény, ahhoz, hogy a Nyitnikék újra felléphessen, nem csak az új (illetve visszatérő) táncosokra lenne szükség. Hiszen az előadás csak úgy lehet teljes, ha az egyes táncokat a keletkezési helyüknek megfelelő viseletben táncolják. A márciusi fellépésen ez a gond – a Garam Menti Népi Együttes jóvoltából – megoldódott. De a Nyitnikéknek saját viseletekre lenne szüksége. A Nyitnikék vezetője, Bakó Katalin erről a problémáról a következőket nyilatkozta: „A vajdaszentiványi táncot azokban a kalotaszegi viseletekben táncolták a lányok, amelyekben a prágai Moldva néptánccsoport lánytagjai táncoltak kb. tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ezenkívül van néhány gömöri női viseletünk, de ez nem elég – a fellépéskor még kettőt-hármat kölcsön kellett kérnünk az Iglice Egylettől. A magyarpalatkai viselet, amit az előadáson láthatott a közönség, szintén nem a miénk – a szepsi Bódva néptáncegyüttestől kértük kölcsön még akkor, amikor először léptünk fel Richtarcsík Mihály magyarpalatkai koreográfiájával. Így összesen ehhez a három tánchoz négy-öt darab női viselet áll a rendelkezésünkre. Férfiviseletünk egyáltalán nincs, a fellépéseken mindeddig minden fiú a saját ruhájában, cipőjében táncolt. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar táncokat a hagyomány szerint csizmában táncolják a férfiak – és egyetlenegy pár férficsizmája sincs az együttesnek. Ahhoz, hogy fel tudjunk lépni, elsősorban saját viseletekre lenne szükségünk, hiszen nem megoldás a ruhákat, csizmákat innen-onnan kölcsönkéregetni... Ne feledjük, habár ezek beszerzése nagy anyagi terhet jelent, az a viselet, amit elkészíttetünk, a továbbiakban már az együttesé marad – akár még az utódaink is táncolhatnak benne. A nekünk nyújtott támogatás kimerült a táncoktatók, koreográfusok honoráriumára, úti- és szállásköltségére, a nyári néptánctáborra. Mindamellett, hogy nagyon köszönjük a támogatást, amit eddig kaptunk, reméljük, a jövőben jobb anyagi feltételek mellett tudunk majd működni.”

Mi is reméljük, hogy az együttes gondjai megoldódnak és kíváncsian várjuk a következő fellépést...

/A cikket Blaskovics Éva állította össze/